„Az emberek a nappalt kapták élni, s éjszakát csinálnak inkább maguknak, gyári napfény kell nekik, mert az más, mint az igazi világosság…” (Szép Ernő, Lila ákác, 1922.)

Budapest áramellátásában döntő fordulatot jelentett a Kelenföldi Erőmű. A Bauhaus stílusban épült erőművet 1914-ben adták át, az Art Deco irányítóhelység pedig, Reichl Kálmán halála után Bierbauer Virgil tervei alapján 1928-ban készült el. A páratlanul részletgazdag Kelenföldi Erőmű nem csupán egy technológiai csoda, hanem a korai ipari formatervezés egyik legkiemelkedőbb példája is. Az építmény legfantasztikusabb és legnépszerűbb egysége a vezénylőteremnek (Hauptwarte, Control Room) nevezett, a vezérlést biztosító, ovális üvegtetővel fedett tér. A kulturális örökség részét képző, egyedülálló irányítóhelység a mai napig üzemelő erőmű lezárt részlegében található, utoljára 1996-ban működött.

„Az egész kapcsolóház agykamrája, ahova ezernyi kábel fut össze, mint megannyi idegszál: a vezénylőterem. Ennek műszertábláin a kivilágított kapcsolási vázrajz állandó képet ad a felügyelő személyzetnek a vezetékekről. Műszerek adnak képet a berendezésben keringő különböző áramok feszültségéről és intenzitásáról, mennyiségéről. A táblák előtt álló asztalokról az összes szervek gombnyomással működésbe hozhatók. A berendezés ezen részében csak egyenáram kering, amely egy külön akkumulátor-telepből ered. A táblákhoz vezető sokezer különböző vezeték végződései a táblák hátsó falán vannak teljesen áttekinthetően elrendezve, egy világos folyosó könnyíti meg karbantartásukat és ellenőrzésüket.”

[Dr. Bierbauer Virgil az épületekről. Cím nélkül.] Tér és Forma 4/1931. 113 – 116. (részlet)

Kelenfoldi_eromu_1

Kelenfoldi_eromu_2

A design és a technológia egyértelműen egymásra talált a vezérlőteremben, a katonai zöld fém panelekbe állított antik tárcsákon, az Art Deco üvegplafon világítja meg a poros gombokat, kapcsolókat és műszereket.

Kelenfoldi_eromu_kapcsolok

Fennállásának századik évfordulóján, az erőmű múzeumot hozott létre, amely látogatható angol és magyar nyelvű idegenvezetéssel is. Az épület jelenlegi helyzetében nem kerül ugyan lebontásra, de felújításra sem, így láthatjuk a bezárásra került helyszínek lassú hanyatlását, ami mintegy keserédes, tragikus hangulatot kölcsönöz az erőmű ezen gyönyörűséges épületrészének.

Kelenfoldi_eromu_4

Kelenfoldi_eromu_3

Legutóbb egy izgalmas kiállításhoz nyílt ki a terem ajtaja, amelyről sajnos későn értesültem, így lemaradtam, de sok érdekes részletet és infót olvashattok még a eyeresonator.c3.hu oldalon.

Részletek és további információk:
Kelenföldi Erőmű, 1117 Budapest, Hengermalom út 60.
http://www.budapestieromu.hu
https://www.facebook.com/kelenfoldieromu
http://eyeresonator.c3.hu/
http://www.slate.com/blogs/atlas_obscura/2014/08/14/kelenfold_an_abandoned_art_deco_power_station_in_budapest.html
http://www.gizmodo.com.au/2013/08/a-rare-glimpse-inside-a-magnificent-abandoned-shrine-to-electricity/