Az Inventino mögött Vattay Zsófia és Jakócs Zsanett áll, akik pszichológus hallgatóként egyik napról a másikra eldöntötték, új irányt vesznek és belevágnak valami ismeretlenbe. 2013 tavaszán választották maguknak márkanevüket, amely az olasz inventivo szóból ered. A szó jelentése- képzelet szülöttje-  jól tükrözi erőforrásaikat,  hiszen minden egyes ékszer megalkotása az önkifejezés eszköze.

Ékszereiken eddig jellemzően organikus motívumok köszöntek vissza, fák, virágok, muskátli levelek, hol stilizált, hol élethű formában. A legújabb Charlotte névre keresztelt kollekció azonban eltér az eddigiektől.  Elegáns, arannyal futtatott, bőr berakással díszített darabokat terveztek, két szín variációban. A fülbevalók múlt héten bukkantak fel az Inventino Facebook oldalán, ma pedig debütáltak az első tavaszi WAMP-on. Így a szokásos vasárnapi belvárosi séta során izgatottan kutattam a standok között, hogy végül örömmel nyugtázhassam, a fülbevalók épp olyan fenségesen festenek, mint ahogyan képzeltem.

10408100_343359622522834_4922776054647328004_n

Inventino_1

A Charlotte kollekció kapcsán egy szuper együttműködésről is beszámolhatunk, hiszen az ékszerek mellé Marie Anne Design tervezett tökéletesen passzoló clutchokat.

Inventino_2

Forrás és további információk:
https://www.facebook.com/inventino.budapest
modell: Kamenov Anna
fotó: Kornel G.
clutch: Marie Anne Design
http://bestofstilblog.hu/2014/09/29/inventino/