Több hete forog a fővárosban az év egyik legnagyobb durranásának szánt magyar filmje, a 900 millió forintos költségvetésből készülő Budapest Noir. Az 1936-ban játszódó krimi rendezője Gárdos Éva, az operatőre Ragályi Elemér, a forgatókönyvet pedig az azonos című sikerregény, Kondor Vilmos Budapest noirjából írta Szekér András.

A szándékosan Bogart-filmeket és Dashiell Hammett-regényeket idéző Budapest noir főhőse Gordon Zsigmond, akit Kolovratnik Krisztián alakít. Gordon egy folyton cigarettázó, kalapos-ballonkabátos zsurnaliszta, aki a korszak legismertebb újságjának, Az Estnek dolgozik, emellett a saját testi épségét kockáztatva olyan bűnügyeket derít fel, amikkel a túlterhelt és korrupt fővárosi rendőrség nem foglalkozik. Most épp egy fiatal, zsidó lány halála ügyében kezd el nyomozni, akiről a történet folyamán fokozatosan kiderül: titkos kéjnőként dolgozott a legfelsőbb körökben. Az így szerzett pénzből külföldre akart utazni a szerelmével, mert itthon nem házasodhattak össze.

A film egyik legfontosabb helyszínét, Az Est lapok szerkesztőségét a stáb a BÁV Központi Zálogházában rendezte be. Ez egy 1903-ban épült, impozáns neogótikus műemlék a Lónyay utca és a Kinizsi utca sarkán. Ahogy az index írja: Az már a villámlátogatásunkkor is kiderült, hogy a Budapest noir stábja hihetetlen profizmussal idézte fel a ’30-as éveket, sok-sok korhű ruhával, és csupa régi holmival. Mindenütt bankárlámpákkal megvilágított íróasztalok, Olympia és Ideal írógépek, iratkupacok és megsárgult fotók.

Budapest noir_Törőcsik FranciskaFotó: Kende Tamás / Pioneer Pictures. A képen Törőcsik Franciska.

A maximálisan korhű díszletért Pater Sparrow látványtervező felel, aki kifejezetten évezte, hogy fejest ugorhatott a ’30-as évek vizuális kultúrájába. Előtte ugyan sosem dolgozott még ezzel a korszakkal, de mivel rengeteg gondosan dokumentált, korabeli fotó maradt fenn (többek között Az Est szerkesztőségének mindennapi életéről is), minél több ilyet nézett át, annál inkább megszerette a korszakot: “Grafikai szempontból és tárgykultúrában is egy nagyon elegáns, esztétikus kor lehetett volna, ha nem jön közbe a háború.”

Az Art Deco Budapest-plakátok mellett persze akadnak az asztalokon ’50-es évekbeli iratok, sőt, sokkal később Keravill- és Skála-prospektusokhoz használt nyomólemezek is, de ezeknek a szükségességét a látványtervező gyorsan meg is magyarázza: „Az ócskapiacon lényegében minden régi papírt megvásároltunk, amit csak találtunk. Arra viszont direkt figyeltünk, hogy ami a közeli képeken is látszódik, az mind korhű legyen.”

Budapest noir_2Fotó: Kende Tamás / Pioneer Pictures.

A film sajtótájékoztatójára a száz évvel ezelőtti Budapest hangulatát máig őrző Centrál kávézóhoz csodálatos oldtimerek hozták el a színészeket, akik korhű ruhákban, a keményöklű krimik kötelező kellékeiben, kalapban, ballonkabátban és nyakkendőben ültek le a sajtótájékoztatóhoz.

Budapest Noir_1

A film producere Kemény Ildikó, a Magyarországon készülő hollywoodi produkciókat évek óta segítő szervizcég, a Pioneer Pictures vezetője, aki most kifejezetten örült annak, hogy Budapest Párizs, Berlin és Baltimore után végre először Budapest lehet. Ezzel maximálisan egyetértek. A Budapest noir várhatóan 2017. év elején kerül a mozik műsorára. Izgatottan várjuk.

Forrás és további információk:
Cover fotó: Kende Tamás / Pioneer Pictures. A képen Tenki Réka színésznő.
http://index.hu/kultur/cinematrix/2016/03/12/budapest_noir_film_2016_forgatas_bav_az_est_kolovratnik_krisztian_tenki_reka/
http://index.hu/kultur/cinematrix/2016/01/20/budapest_noir_dobo_kata_kulka_janos/
http://index.hu/kultur/eletmod/2015/05/30/bunos_varos_varostura_kondor_vilmos_krimi/